ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A Néprajz és kulturális antropológia PhD program 1993 óta a Debreceni Egyetem Történelem és néprajz doktori iskoláján belül működik. A program az egyetem Néprajzi Tanszékének a gondozásában és irányítása alatt végzi tevékenységét.

 

A magyar és angol nyelvű képzés a PhD iskolák általános működésrendjét követve 4 éves (8 félév) időtartamú. A képzés első két éve folyamán a hallgatók rendszeresen hallgatnak a programban meghirdetett kurzusokat, amelyek teljesítésére vonatkozó követelményeket a kurzusjegyző oktatók határozzák meg. A PhD képzés második két éve a doktori értekezés kidolgozásának, a vonatkozó kutatás lezárásának és a dolgozat szövegének kimunkálási időszaka. A doktorandusz a témavezető irányításával zajló intenzív kutatási szakaszt valósít meg és felkészül az önálló tudományos kutatások megvalósítására, valamint a fokozatszerzési folyamatra:

A doktori képzés időszaka alatt a hallgatók évfolyamszint lépésének előfeltétele a félév végi és az év végi vizsgák teljesítése.

A PhD hallgatónak a félév elején a NEPTUN rendszerben meghirdetett kurzusokat kell felvenni az elektronikus indexébe. A meghirdetett kötelező kurzusok felvétele elengedhetetlen, míg a választható kurzusok közül csak azokat kell regisztrálni, amelyeket a félév során a doktorandusz teljesíteni tud.

A doktorandusznak a doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő 8 féléve alatt.

 

 

A vizsgák rendje az alábbiak szerint alakul:

 

1, Témaismertető vizsga

 

Időpont és típus: az első PhD év végén (2. szemeszter lezárása) szakmai bizottság előtt letett kötelező szóbeli vizsga.

 

A néprajz és kulturális antropológia program hallgatói a PhD képzés első lezárt teljes tanévének végén (a második szemeszter lezárásának feltételeként) témaismertető vizsgát tesznek. A vizsga tárgya a doktorandusz a kutatási témájában tett előmenetelének megítélése. A vizsgát a hallgató a programban oktató szakemberekből álló bizottság előtt teszi.

 

A szóbeli vizsga előfeltétele a disszertáció elkészítéséhez kapcsolódó szakmai anyagok bemutatása és leadása az adott szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig a doktori program titkárának:

 

a, A disszertáció témájának leírása, minimum 10 oldal 20 ezer karakter, fél ív terjedelemben.

 

b, A disszertációhoz kapcsolódó válogatott bibliográfiát, ami tartalmazza a témához kapcsolódó minimum 10 legfontosabbnak ítélt monográfiát és a 15 tudományos szakcikket.

 

Témaismertető vizsga tárgya a témaismertető leírás szóbeli bemutatása (PPT bemutatóra épülő 8-10 perc terjedelmű előadásban) és a dolgozat szerkezetére vonatkozó elképzelés ismertetése a vizsgabizottság előtt. A vizsgabizottság tagjai a beadott anyag és az elhangzottak ismeretében fogalmazzák meg kérdéseiket és észrevételeiket, valamint minősítik a hallgató előmenetelét.

 

 

2, Komplex vizsga

 

Időpont és típus: a második PhD év végén szakmai bizottság előtt letett kötelező szóbeli vizsga.

Feltétel: A képzés 1-4 szemeszterében megszerzett minimum 120 kredit.

A doktori programban történő előmenetel, tehát a harmadik tanulmányi év (5. szemeszter) megkezdésének előfeltétele az általános képzési szabályok figyelembevételével a második PhD tanulmányi év (4. szemeszter) lezárását jelentő sikeres komplex vizsga. A néprajzi és kulturális antropológia program hallgatóinak a komplex szóbeli vizsgán az alábbi ismeretekről kell a program oktatóiból álló bizottság előtt számot adnia.

A szóbeli vizsga előfeltétele a disszertáció elkészítéséhez kapcsolódó szakmai anyagok bemutatása és leadása a vizsga meghirdetett időpontja előtt legalább egy héttel:

 

a, Az értekezés egy részletesen kidolgozott munkafejezete legalább 40 ezer karakter, egy ív terjedelemben.

 

A komplex vizsga szóbeli része három egységből áll:

 

a, Az első a dolgozatfejezet szóbeli bemutatása (PPT bemutatóra épülő 12-15 perc terjedelmű előadásban) és elemzése a vizsgabizottság előtt, amellyel kapcsolatban a tagok a szöveg előzetes ismerete, valamint az elhangzottak alapján kérdéseket fogalmaznak meg.

 

b, A vizsgázó PhD hallgató tételesen és tárgyszerűen ad számot az első év végét záró témaismertető vizsga alkalmával leadott szakirodalom ismeretanyagából. A vizsgán feltett kérdéseket a vizsgabizottságba a programvezető által előzetesen kijelölt két kérdezőtanár fogalmazza meg.

 

c, A vizsgázó bemutatja a további kutatás menetére és a PhD értekezés megvalósítására vonatkozó terveit, menetrendjét és tervezett dolgozatának strukturális vázlatát. A strukturális vázlat a tervezett dolgozat a témavezetővel egyeztetett és jóváhagyott szerkezeti felépítését tartalmazza. A strukturális vázlat elkészítése a komplex vizsga kötelező eleme.

 

A komplex vizsga minősítése megfelelt vagy nem megfelelt, ami a bizottság állásfoglalása azzal kapcsolatban, hogy a vizsgázót alkalmasnak ítéli-e teljesítménye, felkészültsége és a benyújtott értekezésfejezet alapján arra, hogy disszertációját a rendelkezésre álló további három évben (6 szemeszter időtartam alatt) befejezze és a fokozatszerzést lezárja.

 

 

3, A 3. és 4. képzési év szemeszterzáró vizsgák

 

A program 3. és 4. képzési évében a hallgatók minden félév végén előre meghirdetett időpontban úgynevezett szemeszter­záró vizsgát kötelesek tenni.

 

Ezek szerint a képzés 5-8. szemeszterében a PhD program vezetője által kijelölt bizottság előtt a doktorandusz bemutatja a dolgozatának egy-egy elkészült fejezetét, ezzel számot ad a kutatás és az értekezés előrehaladtáról.

 

A szemeszterzáró vizsgák tárgya minden esetben a komplex vizsgán bemutatott strukturális vázlat egy fejezete. Amennyiben a doktorandusz a témavezető jóváhagyásával az értekezés tervezett szerkezetén változtat, akkor ezt, valamint indoklását a vizsgabizottság előtt ismertetni köteles.

A disszertációfejezetet az adott szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig kell eljuttatni a doktori program titkárához.

 

A szemeszterzáró vizsga menete szerint a PhD hallgató ismerteti a leadott dolgozatfejezet tartalmát PPT bemutatóra épülő 12-15 perc terjedelmű előadásban. Prezentációjában a PhD hallgató kitér a fejezetben használt elméleti és módszertani részletekre, a vonatkozó terepkutatás eredményeire (amennyiben ez releváns), valamint a dolgozat további fejezeteinek elkészítési menetrendjére.

 

Főbb irányelvek:

  1. A bemutatásra kerülő fejezet témájának lehatárolása.
  2. A leadott fejezet a disszertáció szerkezetében betöltött szerepe és annak a magyarázata, hogy az adott szövegrész miként illeszkedik a strukturális vázlatba.
  3. A fejezet tézisei, következtetései és az új eredmények ismertetése.
  4. A disszertáció elkészítésének további feladatai, kutatási tervek és a következő fejezet megírásának feladatai.

 

A fejezet leadásának formai követelményei:

  • Szerző neve, fejezet címe.
  • Egységes jegyzetapparátus (ajánlott az Ethnographia folyóirat jegyzetelését alapul venni).
  • Sorkizárt forma és oldalszámozás.

 

A 8. félév végén a disszertációfejezet mellé, külön file-ban egy szakmai önéletrajzot is meg kell küldeni a vizsgabizottság részére.

 

 

4, PhD doktori elővédés

 

Az abszolutórium, tehát a képzési kötelezettségek teljesítését követő hivatalos esemény, amelyre a negyedik tanulmányi év lezárását követően kerül sor.

 

Az elővédést a doktori értekezés 90%-os készültségi fokán a jelölt az értekezés kéziratának benyújtásával kezdeményezi, és mintegy jelzi, hogy a fokozatszerzési folyamatra felkészült. Az elővédésre az opponenseket és a bizottság tagjait a doktori program vezetője a doktori iskola szabályozásával összhangban jelöli ki, illetve kéri fel részvételre.

 

 

4, PhD doktori védés

 

Lásd Debreceni Egyetem doktori szabályzata!

https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/3319787

 

 

A képzés menetének ábrája:

 

képzési haladás - magyar ábrája.jpg

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 10. 10:50