VIDEÓK

 

Élő néprajzi hagyományaink

(dokumentumfilm-sorozat)

A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke ’Élő néprajzi hagyományaink’ címmel dokumentumfilm-sorozatot indít, melynek célja, hogy a tradicionális éves ünnepkör alkalmainak kortárs gyakorlatait vagy a népi folklóresemények napjainkban is rögzíthető jelenségeit bemutassa. A filmsorozat alkalmas eszköz arra, hogy az élő néprajzi örökség jeles formáinak még tetten érhető eseményeit megörökítse és a szakmai, illetve az érdeklődő közönség számára láthatóvá tegye. A filmsorozat egyes részei elsősorban a Néprajzi Tanszék hosszú távra kijelölt terepkutatási helyszínén, a Szamoshát településein, valamint a Debreceni Egyetem tágabb vonzásrégióját képező észak-magyarországi régió falvaiban készülnek.

A filmsorozat első része Panyolán került rögzítésre, ahol a Hagyományőrző Farsang eseményeinek felvételére került sor 2020 februárjában. Az immáron 7. alkalommal megrendezett eseménysorozaton a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó gazdag szokáshagyomány társul, melyek közül az alakoskodás és különösen az állatalakoskodás figyelemreméltó. A település és közössége fontos hagyományőrző szerepet tölt be azzal, hogy rendszeresen megszervezi a farsangi jelmezes felvonulást és az egyéb színes néprajzi tartalmú programokat (fonó, táncház). A farsangi rendezvény főszereplői a helyi lakosok, akik átéléssel idézik meg az esemény autentikus néprajzi tartalmát.A panyolai farsang’ címmel elkészítésre került dokumentumfilm az esemény bemutatása mellett emléket állít a tanszék egykori vezetőjének, Ujváry Zoltán professzornak, aki a Szamosháti kutatásaiban néprajzi, leíró, dokumentáló összefoglalást nyújtott a farsanghoz kapcsolódó revival hagyományelemek szerepéről.

 

A sorozat második része ’A nyírvasvári cigány zene’ címmel került összeállításra, amelyben a Nyírvasváriban élő oláh cigány közösség zenei hagyományaival foglalkozik. A helyi adatközlők által a jellemző hangszereken (kahon, gitár, kanál, kanna) eljátszott lokális dallamok hozzásegítik a szakmai és a laikus érdeklődőt a közösség zenei folklórjának megismeréséhez.

 

A sorozat harmadik része ’A nyírvasvári cigány tánc’ című epizód többek között a híres helyi cigány botoló eredetével foglalkozik. A néprajzi filmben a generációról generációra szálló kulturális zenei tudásátadás gyakorlatának részleteit a nézők helyi szakértők tolmácsolásában ismerhetik meg.

 

Az ’Élő néprajzi hagyományaink’ filmsorozat első három része „az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-3 kódszámú és Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával,” valamint az MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport kutatási programjának keretében készült.

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 15:37